A munkám során számos embertől hallom, hogy azért nem gyűjt például nyugdíjra, mert úgy gondolja, hogy ő azt úgysem fogja megérni, más meg azért nem, mert inkább a mának él és nem foglalkozik a távolabbi jövővel.

Hacsak a jelenlegi nyugdíjasok számát, a Ratkó-korszak gyermekeit, valamint unokáit nézzük; az első kifogás már nem helytálló, hiszen a felmérések azt mutatják, hogy sokkal nagyobb számban vannak azok, akik megérik a nyugdíjat. Az állami nyugdíjra pedig szinte mindenki panaszkodik, hogy kevés. Mire várunk akkor? Saját magunkon kívül ebben senki sem fog segíteni, ez biztos.

A második kifogás részben érthető, hiszen én is fontosnak tartom, hogy megéljük az életet, ne csak éljünk. Tény, hogy ez pedig pénzbe kerül. Azonban a távoli jövő közel sem olyan távoli, mint sokan gondolják. Mi lesz majd akkor, ha a mostani szórakozás és jólét felemészt minden pénzt? Vajon kevesebb költségünk lesz? Ha idősen nem megyünk majd sehova csak a szobában gubbasztunk, akkor elképzelhető, de elég unalmas lesz így eltölteni majd azt a hosszú szabadságot szerintem, és a szíve legmélyén senki sem erre vágyik.

Nem is beszélve arról, hogy az egészség romlása miatt az eü. költségek nőni fognak, emellett pedig valószínűleg az unokákat is szeretnénk majd elvinni állatkertbe, kirándulni vagy sütni nekik finom süteményt, amire felnőtt korukban is emlékezni fognak.

És ha már itt tartunk; a gyermekek és unokák jövőben való elindulását elősegítő megtakarítás is ugyanilyen fontos, hiszen tapasztaltuk, hogy az önálló egzisztenciát megteremteni hatalmas feladat. Milyen jól jött volna nekünk is egy kis anyagi segítség nem? Ne habozzunk hát, mert az idő pénz és itt valóban az, a szó szoros értelmében.